A mai világban, amikor elárasztanak bennünket a különböző weboldalakról, facebook oldalakról érkező információk, a szülő csoportok és tapasztalt szülők tanácsai, számtalan nevelésről szóló podcast és könyv, nem könnyű eldönteni, hogy hogyan fogjunk hozzá a gyerekneveléshez. Ezzel a bejegyzéssel az a célom, hogy használható ötletek adjak arra vonatkozóan, hogy hogyan indulj el az úton.
Azt gondolom, hogy minden szülőnek azt az utat kell megtalálnia, amivel a leginkább azonosulni tud. Ugyanis ami könnyen megy, amit könnyen tudunk alkalmazni a gyakorlatban, az nagy valószínűséggel eredményre is fog vezetni. Azt azonban tartsunk szem előtt, hogy bármilyen saját nevelési elvet is állítunk össze, az mindig a gyerek erősségeire fókuszáljon, tartalmazzon kellő figyelmet a gyerek tevékenységei iránt, szeretetteljesen és türelemmel motiválja a gyereket arra, hogy minél jobban képes legyen megoldani a mindennapi feladatokat és megérteni, kifejezni, valamint kezelni az érzéseit.
Az általam „összegyúrt” nevelési elv sok helyről merít, köztük konkrét személyek munkásságából, mint Maria Montessori és Magda Gerber, valamint a pozitív pedagógiai irányzatokból kinőtt nevelési stílusokból, mint például a kötődő nevelés és a pozitív fegyelmezés. Ezek mindegyikében megtalálhatók azok a fókusz pontok, melyeket az előző bekezdésben kiemeltem.
Jelen bejegyzésemben Magda Gerber munkásságából emelem ki a leglényegesebb gondolatokat, amiken érdemes elkezdeni dolgozni.
1. Teremtsd meg az egyensúlyt a gyermeki felfedezés szabadsága és a felnőtt beavatkozás között!
A kisbabák életének két nagyon fontos területe az az idő, amit a róla gondoskodó felnőttel tölt el, illetve az egyedül töltött idő, amikor felfedezi a környezetét. Ezen a két területen a kisgyermeknek arra van szüksége, hogy megkapja a felnőtt osztatlan figyelmét, amikor az róla gondoskodik, hogy aztán ennek következményeként az egyedül töltött időt szabadon, az új dolgok felfedezésével tölthesse, anélkül, hogy ebbe a tevékenységébe beavatkoznánk.
Ennek egyéb pozitív hozadéka, hogy az önálló felfedezéssel töltött időt, mi szülők is magunkra fordíthatjuk, hiszen a gyermeknek nincs szüksége folyamatos közbeavatkozásra. Félreértés ne essék, egy csecsemőt, kisgyereket nem fogunk fizikálisan magára hagyni miközben felfedezi a világot és a környezetét!
2. Bízz a gyerekedben!
Minden életkorra igaz – de természetesen, ahogy fejlődik a gyerek egyre inkább igaz -, hogy szeretne önállóan csinálni dolgokat és képes is rá. Bár tudjuk, hogy sok mindenben még a mi segítségünkre van szüksége, de figyeljünk rá, hogy csak a feltétlenül szükséges segítséget adjuk meg neki, hogy azután újra át tudja venni az irányítást afölött, amivel foglalatoskodik. Ezzel jelentős lépést teszünk a későbbi önállósága felé, mert megadjuk neki a lehetőséget arra, hogy ő legyen a kezdeményező is és a probléma megoldó is egy adott feladatban.
Az életre tekinthetünk úgy, mint konfliktusok és problémák folyamatos egymásutánisága. Ebben a világban minél többször és minél gyakrabban tudunk önállóan megoldani egy nehézséget, annál inkább képesnek, alkalmasnak érezzük magunkat az életre. A gyermekünk is pontosan ezt tanulja meg, amikor csak a legkisebb mértékű szükséges segítséget adjuk neki. Ne csináljunk meg helyette semmit, amit meg tud maga is csinálni, inkább tanítsuk meg rá, hogy hogyan tudja saját maga hatékonyan megoldani a problémáit!
3. Találd ki a házi szabályokat!
Szokás mondani, hogy „ahány ház, annyi szokás”. Alakítsuk ki a saját házi szokásainkat. A gyerekeknek van egy természetes ösztöne a rend szeretetére, azonban ez nem jelenti azt, hogy automatikusan rendet is tudnak tenni maguk után. Ezt is nekünk kell megtanítani nekik. 2 nagyon egyszerű szabályt javaslok elsőre, amik megkönnyítik a rend fenntartását.
Az első szabály, hogy legyen mindig kijelölve a hely, ahol a gyerek játszhat. Például leteríthetünk a földre egy kisebb szőnyeget, amin belül kell tartania a játék darabjait, amivel éppen foglalkozik. Ezzel egyrészt kijelöltük a határokat, másrészt pedig a gyerekünk számára is sokkal átláthatóbb lesz a játéktér és egyszerűbb lesz a rendrakás is, hiszen nem kell a szobában mindenhol körülnéznie, hogy nem maradt-e valami elpakolatlanul.
A másik szabály, amit próbáljunk ki, hogy kérjük meg a gyerekünket, hogy egyszerre egy játékkal játsszon és mielőtt új játékot vesz elő, az előző játékot tegye a helyére. Eleinte segítenünk kell neki megmutatni, hogy hogyan kell elpakolni a játékokat és hol van a helyük. Előfordulhat azonban, hogy vannak olyan játékai, amikkel együtt szeret játszani, így nem lesz értelme megkérni, hogy először pakoljon el. Ebben az esetben azokat a játékokat, amik egymással összeillőek, tároljuk egy helyen, alakítsunk ki nekik közös tárolódobozt, így a gyermekünk számára egyértelmű lesz, hogy az egy dobozban lévő játékokkal egyszerre is játszhat.
4. Adj „passzív” játékokat a gyereknek!
Magda Gerber a „játék” szó alatt mást értett, mint amire elsőként gondolunk. A boltban megvehető játékok helyett ő jobb szerette a „playing object” kifejezést használni, ami magyarra fordítva olyan tárgyakat jelent, melyekkel játszani lehet. A gyerekek számára a világ, amibe érkeznek teljesen új és a benne lévő összes elem felfedezésre vár. Így gyakorlatilag számukra minden tárgy, amit meg tudnak fogni, megvizsgálni, kipróbálni az játékká fog válni.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne vehetnénk játékboltban kapható játékokat a gyerekünk számára, de azt fontos kiemelni, hogy ezek passzív tárgyak legyenek. A gyerekek a játék során tanulnak, azzal, hogy megérintik a tárgyat, érzékelik annak a textúrját, sok mindent a szájukba vesznek, ezzel is megismerkedve a különböző anyagokkal, formákkal. Esetleg megrázzák a kezükben lévő tárgyat, vagy valamilyen mozgásra késztetik.
Magda Gerber kiemeli, hogy a játék során a játék tárgy maga passzív és a gyermek az aktív szereplő. Ha ez fordítva történik, vagyis, hogy a gyermek válik a passzív szereplővé és a játék az aktív (világít, zenél, mozog, stb.) az arra az elvárásra tanítja a gyereket, hogy lenyűgözzék és szórakoztassák. Ennek eredménye lesz később a tablet vagy a TV előtt órákig gubbasztó gyerek, majd felnőtt.
5. Fegyelmezz „én” mondatokkal!
Ezt a témakört még bőven fogom nektek boncolgatni, most csak az alapot szeretném letenni, amivel el lehet kezdeni próbálkozni. Mivel a pozitív nevelési szemléletből indulunk ki, a fegyelmezés is legyen pozitív. Kicsit ellentmondásosnak tűnhet elsőre, de itt a lényeg: a fegyelmezés során használjunk „én” kifejezéseket. Amikor a gyerektől kérni szeretnénk valamit, hogy ne csinálja, fogalmazzuk meg a mondatot úgy, hogy „Nem szeretném, ha [ezt és ezt] csinálnád.”
Ez több okból is fontos. Egyrészt a nem kívánt viselkedésre fókuszál, nem pedig a gyerek személyére. A gyerek személye nem rossz attól, hogy a viselkedése rossz. Másrészt ezzel a mondatszerkesztéssel saját magunkat fejeztük ki. Elképzelhető, hogy mások számára nem lenne zavaró az a viselkedés vagy cselekedet, ami számunkra az volt. Harmadrészt pedig ez a kifejezésmód teret enged annak, hogy a gyerekünk a helyes viselkedésforma mellett döntsön, hiszen nem kap teljes elutasítást (mint pl. „ezt nem szabad csinálni”), amire a reakció még felnőttként is legtöbbször visszatámadás szokott lenni. Ha a szituáció engedi, akkor mondjuk el azt is gyereknek, hogy mit csinálhatna, mit próbálhatna ki ahelyett, amit nem szeretnénk, hogy csináljon.
Összefoglalva a fentieket, van néhány kiinduló pont, amiket ha elkezdtek gyakorolni, akkor könnyen, gyorsan rá fogtok érezni arra, hogy milyen hatalmas potenciál rejlik egy erősség fókuszú, pozitív nevelésben. Az út itt sem lesz könnyű, szülőként egy teljesen új hozzáállást kell elsajátítanod, egy teljesen új módját annak, hogy hogyan értsd meg a gyerekedet, a saját működésedet és a nehéz helyzetek dinamikáját. De a beletett energia hosszú távon nagyon megéri majd, amikor a gyermeked visszatükrözi a személyiségével, viselkedésével a nevelésed, gondoskodásod eredményét.
Forrás: https://www.magdagerber.org/
